Bemutatkozás

A Három Kívánság Tava elnevezést a harmónia és a béke inspirálta! Nyugalmat áraszt, varázslatossága a mesebeli világot tárja elénk! Az ember érzi ha a tópartra ül, ahogy átjárja a béke és a megnyugvás! A mai rohanó, kaotikus világban mikor kikapcsolódásra vágyunk, szívesen képzeljük el, hogy kifogjuk a mesebeli aranyhalat és 3 kívánságunk teljesülhet. Az emberek nagy része nem törődik a körülöttük zajló természetbeli eseményekkel, pedig ha lelassítanánk rengeteg olyan csodálatos dolgot vehetnénk észre, ami mellett nap mint nap elmegyünk és amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A zöldellő fákról, a lágyan ringó tó vizéről, a békák és tücskök zenéjéről. Nem szabad hagynunk, hogy felfaljon minket a mindennapok rohanása, ezért ha összpontosítunk és pozitív gondolatokkal vesszük körbe magunkat, nem csak három, minden kívánságunk teljesülhet!

 

A Három Kívánság Tavának története röviden

A terület ahol a Három Kívánság Tava húzódik, nem volt mindig horgásztó. Már a Római korban lakott terület volt. Történelmi helyként is emlegethetnénk, hiszen a monda szerint itt játszódik Sánta Pál legendája.

A kezdetekben szőlővel betelepített terület volt. Két malom helyezkedett el a területen, ahol a környező falvak gazdag emberei őröltették gabonájukat. A malmok munkáját a falun végigcsörgedező patak segítette, összekötve a környező településeket. Napjainkban ez a patak látja el vízzel a horgásztavat.

A tó az 1960-as években mesterséges úton került kialakításra. „Kacsaúsztatónak” hozta létre a Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet, majd a későbbiekben bérbeadásra került a Mohácsi Halipari Szövetkezetnek. Korábban magánszemélyek vették bérbe. Horgásztóként már régebben is üzemelt, ezért sok ember számára nem ismeretlen.

2012-ben lett felújítva.

 

Sánta Pál legendája:
Baranyának nem egy falujában ma magyarokkal horvátok, németek élnek együtt. Tudja mindenki, mert az öreg magyarok sokszor mesélték, hogy nem így volt ez valamikor. A mai horvát vagy német falukat a mohácsi vész előtt csak magyarok lakták. Ilyen színmagyar település volt akkor Töttös. Nagysága meg sem közelítette a mostani falut, mert a régi írások csak 35 házról szólnak. Ott voltak ezek a mostani Kossuth Lajos utcában. A falu végén egy hatalmas tölgyfa állott. Az évszázados koronája egészen eltakarta az alatta megbújó házat, és beárnyékolta a ház gazdájának, öreg Sánta Pálnak majdnem fele udvarát. 1526. augusztus 29.-én minden épkézláb ember Mohácson volt, hogy megállítsa a törököt. Az öreg Sánta Pál lehetett vagy 74 éves, béna lábával nem indulhatott hadba. Az alig 18 éves legifjabb Sánta Pál meg azért nem mehetett, mert ahogy a neve is mondja sánta volt szegény. Hanem mikor meghallotta az ágyúdörgést, bizony rossz lábával is felmászott a tölgyfa tetejére, hogy megnézze, mi történik a távolban. Amikor azt látta, hogy a magyarok lélekszakadva futnak, menekülnek az országúton, sietve fogta puskáját, és elment a falun kívül lévő bozótos, nádas helyre. Ott volt ez valahol a régi Urbanik-malom környékén. Úgy gondolta, ha már nem mehet a Mohácsi csatába, hát itt ritkítja meg a törökök sorait! Nem sok golyója volt, mert akkor puskát olyan ritkán lehetett látni, mint fehér hollót. A legifjabb Sánta Pál lesben állt a nádas szélén, a bozótban. Jöttek a törökök sorra. Elől a főtisztek. Hármat már lelőtt. Hanem a negyediket elhibázta. Hamar kiderítették, honnan jöttek a halálos lövések. A török lovasok levágtattak az útról, és körülkerítették a bozótot. Innen ugyan nem szökik akárki fia lövöldözött! A török katonák ingen féltek az ismeretlen puska golyóitól, és alig mertek előbbre menni a sűrűben. Megjött a török vezér. Nagyon sajnálta az elesett főtiszteket. Megparancsolta hát, hogy két óra járásnyira minden élő embert irtsanak ki, így biztosan kézre kerül a lövöldöző még akkor is ha valahogy egérutat nyerne a bozótba. Így került sor Töttösön a szörnyű emberirtásra. Mindenkit lemészároltak. Legifjabb Sánta Pált menekülés közben a kert végén szúrták le. Nagyapját pedig, a magatehetetlen öreget, aki a háza folyosóján ült ott döfték keresztül. Villány, Majs, Lippó, Borjád, Bezedek, Budmér, Bóly minden lakóját, az egész környéket fölkoncolták. Annyi magyar vért nem látott még a föld, mint akkor. Teltek múltak az évek. A Török nem települt be az elnéptelenedett falukba. A portákat felverte a gaz, a szántókat belepte az erdő, a rétek elmocsarasodtak. Sokára és lassan tért csak ide az élet, amikor menekült szerbek, horvátok jöttek a magyar falukba. Így lett hajdan Töttösből, Rácztöttös. A község elkezdett fejlődni, németekkel is szaporodott a falu lakossága vagy kétszáz évvel ezelőtt, úgyhogy idővel visszatért minden a rendes kerékvágásba. A megnövekedett falut hívták közben Hercegtöttösnek is 1933-tól a birtokosa után, 1950-től pedig újra a régi nevét viseli. Emléke nincs ugyan az ifjú Sánta Pálnak, de szerbek, horvátok, németek ugyanúgy mesélnek róla, mint a magyarok. Ha pedig ezek után Töttösről bármelyik legközelebbi faluba elindulunk, megértjük miért van olyan messze , és azt is, hogy miért laknak benne együtt a magyarok a németekkel és horvátokkal. A legifjabb Sánta Pálért esküdött török bosszúnak nagy része van benne.